Életem Morzsái

Életem Morzsái

Van, de minek?

2023. augusztus 20. - PinkDoi

Ismét itt vagyunk a blogon, ahol néhány éve egy történet félbemaradt. Igazából.. Ennyi idő után, már nem érzem fontosnak, hogy tovább reszletezzem. Elengedtem azt a világot, és az összes fájdalmat, ami ezzel együtt járt, így bár a leírtakon semmit nem változtatnék, most újabb témába kezdek, ez a jelen. 

Az van, hogy nincs semmi. Mármint úgy érzem bármit csinálhatok az nem releváns. Hiába szeretnék valamit, nem kaphatom meg. Annyira értelmetlen minden. Jelenleg is vannak problémák az életemben, de nem tudom megosztani, és nem kapok olyan támogatást, amire szükségem lenne, ezért magamban örlődök miatta. Vagy épp nem foglalkozom vele. Néha előbújik, és elviselhetetlen, ahogy ki akar szakadni belülről a sok megválaszolatlan kérdés. Azt kívánom, bárcsak valami a fizikai dimenzióban történne, hogy ép ésszel felfogható legyen. Úgy is mondható, hogy a kiborulásom érdeklődés hiányában elmarad.. Vagyis inkább elhalasztódik bizonytalan időre. Egyszer biztos felrobban, vagy megunom és hagyom az egészet a fenébe. Jelenleg fáradt vagyok. Nincs erőm kimenekülni, így inkább részben beletörődöm, hogy egyedül maradtam az összes problémámmal. Hiába vannak a barátok, és hiába van a kapcsolat. Igazából nincs semmi.. 

Hamadik felvonás

Ismét egyedül ülök a szobámban. A kavargó gondolataim nem hagynak nekem nyugtot. Valamit muszáj csinálnom, nem akarok így lenni. Inkább ismét visszatekintek a múltba. A következő morzsa az életemből. 

A márciusnál tartottunk. Boldogan teltek a napjaink, ahogy eddig. Minden nap találkoztam vele, hétvégente együtt aludtunk, sok mindent csináltunk együtt, és ez így volt tökéletes. Egyre inkább tervezgettük a jövőnket, hosszútávra, és imádtam belegondolni abba, hogy együtt leszünk. Ő pedig engem imádott.Egyik nap, a szokásosnál is izgatottabban hívtam fel. Sikerült elintézni,hogy el tudjon jönni velem Görögországba. A nyaralást az egyik tanár egy utazóirodával szervezte a végzősöknek, és lehetett hozni magaddal bárkit, de a jelentkezés már előző év októberében elkezdődött, akkor még ugye nem ismertük egymást. Hónapok óta ezt a lehetőséget vártuk, naná hogy mind a ketten majd kibújtunk a bőrünkből. Ez zökkenőmentesen haladt tovább ahogy kell. Mi pedig éltük az életünket a saját kis világunkban. Tanultunk együtt, kávéztunk, készültünk az érettségire.

A következő hónapfordulónkon is kaptam a rózsámat amit annyira imádok, egy szivecske alakú reggelit, valamint egy egyedileg díszített kávés bögrét, ami a kedvencem most is. Aztán nemsokára húsvét lett ahol sikerült úgy beosztani az időnket, ahogy mindkettőnk családjának jó volt.. Kivéve  azt, hogy anyuéktól elkéstünk, mert haver 18. szülinapját tartottuk, és persze nekem nem szóltak, hogy haza kéne jönnöm időre. Nehezedtek a dolgok. Az érettségi közeledtével nagyobb nyomás nehezedett ránk, én pedig nagyon stresszeltem. De ő ott volt mellettem. Támogatott, amikor kiborultam összeszedett, hogy tudjak készülni. Én pedig piszkáltam őt, hogy tanuljon. Lassan eljött a ballagásom, akkor kaptam tőle az első macit, amit vittem érettségizni is, és most is itt van az ágyamon. Nagyon jól alakult mindkettőnké, miután sikeresen megbeszéltük, hogy ő "nehogy már az exével ballagjon" - ami engem kifejezetten megnyugtatott. Határozottan féltékeny típusú ember vagyok, ami bár nem egy jó tulajdonság, együtt kell vele élni. Szeretem ami az enyém, és ne is gondoljon rá senki, hogy nem így van.

Az érettségi héten, megegyeztünk, hogy együtt alszunk, hogy minél kevesebbre csökkentsük a stresszt. Sikerült túlélni. Persze a matek után egy csokor rózsával várt, mert hónapfordulónk volt. Nagyon édes volt tőle. Valahogy ezután a hét után megmaradt az a szokásunk, hogy együtt aludtunk.Nem szóltunk egymásnak róla, nem is gondoltuk, hogy baj lehet, csak kicsit fárasztó volt. Ebben az időben sokat bántották szegényemet, mert több felé kellett mennie, és aztán a családja a vége felé nehezen birkózott meg vele, hogy ő segíteni akar nekem, hogy minél jobbak legyenek a szóbeli érettségijeim, aztán pedig neki is sokat kellett tanulnia. Úgy érezte szét szakad. Folyamatosan engem védett a családja előtt, és ez annyira jól esett. Belé estem, mégjobban. Ő pedig kitartott mellettem, ahogy én is mellette voltam amikor nehéz volt. Tudtuk, hogy ez egy nagyon komoly dolog köztünk, és nem bántuk. Ott voltunk egymásnak és ez volt minden ami kellett.

A szóbelikkel előbb végeztem, mint ő ezért egy héten keresztül ott csesztettem, hogy tanuljon, és addig kérdezgettem tőle az anyagot amíg csak tudtam. Kicsit beleőrültem a kapcsolatunkba. Figyelem és önbizalomhiányos vagyok, egyszerűen kellett, hogy ott legyen, mindig, és folyton, és ez akkor teljesen normálisnak tűnt, annyira szerelmes voltam, hogy elvakított. Ő pedig csak szeretett, és imádott és ott volt, és mindent megadott nekem, és soha nem vetette a szememre. Szóval elment szóbelizni, kicsit félt. Én pedig vártam rá utána. Csak álltam és néztem az iskola ajtaját, hogy mikor jön már ő. És akkor kijött. Akkora mosoly volt az arcán, hogy olyat előtte még nem láttam. Kérdeztem, mi történt. Ő pedig elmondta, hogy mindkét szóbelije 100%-osra sikerült. Abból a mosolyból tudtam, hogy megérte. Hogy bármi volt, van, vagy lesz, megéri tovább küzdeni és mellette lenni. A bizonyítványosztáson elintézte, hogy bemehessek a terembe.  Az egész osztálya, és az érettségi bizottság előtt megdicsérték mind a két tárgyból, ahogy senki mást az osztályban. Annyira boldog volt. Akárhova mentünk, minden családtag, és ismerős megdicsérte, és megjegyezték hogy azért nélkülem ez nem sikerült volna neki, Biztos van igazság abban, amiket mondtak. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt én voltam rá a legbüszkébb, tudtam, hogy akármennyit csesztethetem, ha ő nem tanulja meg, és nem csinálja, akkor nem lett volna ilyen. A legjobbat sikerült összehoznunk. Tudtam, hogy egész életemben, rá akarok ilyen büszke lenni, hogy az ő százkarátos mosolyát akarom minden nap magam előtt látni, hogy együtt minden sikerülhet nekünk.. Boldog voltam, végtelenül...

Azért megjegyezném, hogy a támogatásával, én is elég erős érettségit raktam össze, és jobban sikerült, mint vártam összességében, pedig hatalmas elvárásaim voltak. Bíztam benne, hogy elég lesz ennyi pont az 1. helyen megjelölt szakomra. Mindketten elhittük, hogy ősztől együtt megyünk Budapestre, hogy egyetemisták legyünk. Bizakodóan álltunk a nyár elé, tele tervekkel és álmokkal, és alig vártuk az új városunkat, és feltétel nélkül szerettük egymást.

A tündérmese folytatódik

Egy jó ideje tettem ki az első bejegyzésem, azóta nem volt erőm folytatni. Minden olyan távolinak tűnik, és az akkori boldogság már csak árnyéka önmagának. De most elhatároztam magam és újra leültem a gép elé.

Azzal fejeztem be, hogy sikerült összejönnünk. A rózsaszín felhők bűvöletében én olyan boldog voltam, mint még soha. És ő is annak látszott. Folytatódtak a közös kavézások, élmények, otthon is sikerült bemutatnom, elég sikeresnek mondható a dolog. Az első közös karácsonyunk is jól sikerült, bár az ajándékán sokat vacilláltam. Együtt töltöttük a szilvesztert is, és régi nagy álmom az "újévi csók" is bekövetkezett. Januárban megvolt az első veszekedésünk, egy iszogatós estén, na nem másért, mint a cigi miatt, mert ugye megígérte nekem, és magának, hogy leszokik..  Szóval elég csúnya veszekedés lett, de szerettük egymást így folytattuk tovább kis életünket a rózsaszín felhőkön. Úgy éreztem, hogy minden egyes pillanat ajándék, amit együtt tölthetünk és nem akartam, hogy vége legyen. Történt egyszer, hogy unokatesóm 18. születésnapja volt, és egy rohadt jó helyre szervezték neki a bulit, ahova az egyik barátnőmet is magammal vittem. Jól éreztük magunkat, egy ideig, közben néztem a messengert, le ne maradjak róla, ha ír. Aztán történt a baj, unokatesóm összeveszett a barátjával nagyon, mi meg agggódtunk érte, mert nagyon ki volt akadva. Valahogy sikerült nekiállni úgy rendesen inni. Egy idő után elfogott az érzés, hogy hiányzik. Nagyon rossz érzés volt, semmit nem akartam, csak vele lenni, semmi nem volt jó. Ezután az este után úgy dönöttem, hogy több ilyet nem akarok, és ezt ő is jónak látta, valahol már itt elkezdődött, aminek nem kellett volna, de sajnos nem vettük észre.

 A következő, amit megemlítenék, az a Valentin-nap volt. Egyszerű történet annál nagyobb bonyodalom. A veszekedésünk után direkt megkértem, hogy ne füllentsen, ne hazudjon, mondja el az igazat, mert szeretnék bízni benne. Jött a kedvenc haver és az ötlet, hogy közös Valentinnapot csinálnak a barátnőiknek. Na igen.. elhúzódott, csak estére végeztek, közben mindenfélét hallottam, hogy hol van, mit csinál, és csak egyre rosszabb kedvem lett. Szomorú voltam, mert én semmi mást nem kértem tőle erre a napra, mint hogy töltsük együtt csináljunk valamit közösen. Persze amikor végre kiderült az igazság, akkor láttam az igyekezetet, de nem volt olyan, mintha előre mondta volna, hogy valamit tervez ne aggódjak, mert meglepi. Igazából azért szép volt. Ezután teltek tovább boldog napjaink. Közben még közelebb kerültünk egymáshoz, mint még soha senkivel, és ez így volt rendjén.

Hogy ismét boldogan zárjuk le a sztorit, elmondom, hogy március elején, volt egy hétvége(az én szokásos koncertes márciusom), amikor 2 különböző koncertre is elmentünk, és ez volt a mi hétvégénk. Ekkor voltunk 3 hónapja együtt és imádtuk egymást. Közben volt egy közös hetünk is ahol felidéztük, mi volt az első találkozásunk utáni héten. Imádtam, ahogy rám nézett, ahogy megölelt, imádtam mindennel együtt, főleg azt a száz karátos mosolyát, ami csak az enyém volt.

Kezdjük el

Egyszer volt, hol nem volt...

Eddig derűs áprilisi nap volt, ahogy nézem vihar közeleg. Budapesten vagyok, első éves egyetemistaként, párommal albérletben. Ez idáig teljesen jól hangzik, azonban közelről nézve itt is látod a vihart... Kezdjük az elején, ez a kedvenc részem, a legszebb sztori az életemből.

Ismered azt az érzést amikor jön valaki az életedbe és egyszerűen tudod, hogy vele akarsz lenni? Nos velem pont ez történt 2016 novemberében. Koncerten voltam, ott ismertem meg, a nagy hangzavarban alig tudtunk beszélni. Találtunk egy közös témát és vele maradtam végig. Mosolygott, jól éreztük magunkat. Hazakísért jól nevelt srác módjára, és elköszöntünk. De azért tudjátok egy lány észreveszi ha érdeklődnek utána.. Ezután elkezdtünk írogatni egymásnak, 2 napra rá pedig írtam, hogy "Semmi kedvem hazamenni". Sikerem volt, elhívott kávézni. Imádtam kávézni, és ez volt a legjobb dolog, amit válaszolhatott rá. Szóval elmentünk egy aranyos helyre, leültünk, elkezdtünk beszélni.. Oké ha az ember kávézik 1.. másfél óra maximum, de akkor már 2-őt megittál. Nekünk sikerült 3 órán keresztül ott ülni, és beszélgetni. Állítom, hogy 1 percnyi kinos csend sem volt a dologban, és csak azért mentünk haza mert anyu hívott h ideje lenne, mert suli meg nem szóltam, hogy elmegyek. Ott már éreztem a bizalmat. Világ életemben egy nehezen ismerkedős lány voltam, aki elég bizalmatlan az emberekkel, illetve ilyennek kellett lennem. De vele azt éreztem, hogy következmény nélkül elmondhatok bármit, persze nem fulladt lelkizésbe a dolog, de ő is sokat mesélt őszíntén magáról meg én is magamról. Aztán hazakísért jól nevelt srác módjára. Megölelt elment.

A következő napokat suli után vele töltöttem. Mentünk mindenfele a városban, sétáltunk, fára másztunk bármi ami eszünkbe jutott. Pénteken talán haverokkal voltam, vagy már nem is emlékszem, csak arra, hogy végül ott kötött ki mellettem. Akkor már nagyon egymásra voltunk hangolódva, és megint elkísért. Megölelt, megcsókolt. Mostanában hol látni olyat, hogy egy srác nem akar rögtön rámászni egy csajra, akár az első találkozáson akár az első randin, szóval igen meglepő volt 1 hetet várni rá. Meglepő és cuki. Aztán csak történtek a dolgok.. Tudni kell, hogy akkor nekem volt valakim úgymond(egy srác akit évek óta ismertem, jóban voltunk, aztán azt hittük szeretjük egymást, de még csak nem is ott élt ahol én,) és rájöttem, hogy neki fontosabb saját maga mint bármi. Na igen, és nekem későn esett le, hogy elkéne engedni a dolgot hamár úgy sem teszünk meg mindent érte. Meg ugye ott volt ő, aki úgy mosolygott rám(azzal a 100 karátos vigyorával, mert nagyon szépek a fogai), mint ha én lennék legjobb dolog ami vele történhetett. Így is éreztem magam vele. Soha életemben nem mosolyogtam annyit, mint akkor. Egy közös haverunk segített a dolgokon, pl.: meghívta a szalagavatónkra, ami belépőjegyes volt, csak azért, hogy ott legyen nekem. És persze ott volt. De nem táncolt velem és azóta is azzal piszkálom. Persze azért reggelente kavéval várt a házunk előtt pedig útba sem esett neki és suli után találkoztunk. Napközben meg beszélgettünk, meg képeket küldtünk egymásnak.. minden nap.. A sok közös élmény és a hetek alatt egymásba szerettünk, ha szabad ilyen kifejezéssel élnem. Aztán megbeszéltem az akkori 'barátommal' miután nem beszéltünk meg nem kerestük egymást, hogy semmi értelme ennek és ezt mindketten tudjuk. Done. 3 napra rá a barátnőim megkérdezték mi van velem és az ,,új hódolómmal", együtt vagyunk vagy mi ez. Ránéztem, és kérdeztem hogy na most én mi vagyok neked, ő pedig lazán közölte: a csajom vagy! Hát romantikus mondhatom, de imádtam. Ez majdnem 1 hónapra a megismerkedésünk után történt.

süti beállítások módosítása