Egy jó ideje tettem ki az első bejegyzésem, azóta nem volt erőm folytatni. Minden olyan távolinak tűnik, és az akkori boldogság már csak árnyéka önmagának. De most elhatároztam magam és újra leültem a gép elé.

Azzal fejeztem be, hogy sikerült összejönnünk. A rózsaszín felhők bűvöletében én olyan boldog voltam, mint még soha. És ő is annak látszott. Folytatódtak a közös kavézások, élmények, otthon is sikerült bemutatnom, elég sikeresnek mondható a dolog. Az első közös karácsonyunk is jól sikerült, bár az ajándékán sokat vacilláltam. Együtt töltöttük a szilvesztert is, és régi nagy álmom az "újévi csók" is bekövetkezett. Januárban megvolt az első veszekedésünk, egy iszogatós estén, na nem másért, mint a cigi miatt, mert ugye megígérte nekem, és magának, hogy leszokik..  Szóval elég csúnya veszekedés lett, de szerettük egymást így folytattuk tovább kis életünket a rózsaszín felhőkön. Úgy éreztem, hogy minden egyes pillanat ajándék, amit együtt tölthetünk és nem akartam, hogy vége legyen. Történt egyszer, hogy unokatesóm 18. születésnapja volt, és egy rohadt jó helyre szervezték neki a bulit, ahova az egyik barátnőmet is magammal vittem. Jól éreztük magunkat, egy ideig, közben néztem a messengert, le ne maradjak róla, ha ír. Aztán történt a baj, unokatesóm összeveszett a barátjával nagyon, mi meg agggódtunk érte, mert nagyon ki volt akadva. Valahogy sikerült nekiállni úgy rendesen inni. Egy idő után elfogott az érzés, hogy hiányzik. Nagyon rossz érzés volt, semmit nem akartam, csak vele lenni, semmi nem volt jó. Ezután az este után úgy dönöttem, hogy több ilyet nem akarok, és ezt ő is jónak látta, valahol már itt elkezdődött, aminek nem kellett volna, de sajnos nem vettük észre.

 A következő, amit megemlítenék, az a Valentin-nap volt. Egyszerű történet annál nagyobb bonyodalom. A veszekedésünk után direkt megkértem, hogy ne füllentsen, ne hazudjon, mondja el az igazat, mert szeretnék bízni benne. Jött a kedvenc haver és az ötlet, hogy közös Valentinnapot csinálnak a barátnőiknek. Na igen.. elhúzódott, csak estére végeztek, közben mindenfélét hallottam, hogy hol van, mit csinál, és csak egyre rosszabb kedvem lett. Szomorú voltam, mert én semmi mást nem kértem tőle erre a napra, mint hogy töltsük együtt csináljunk valamit közösen. Persze amikor végre kiderült az igazság, akkor láttam az igyekezetet, de nem volt olyan, mintha előre mondta volna, hogy valamit tervez ne aggódjak, mert meglepi. Igazából azért szép volt. Ezután teltek tovább boldog napjaink. Közben még közelebb kerültünk egymáshoz, mint még soha senkivel, és ez így volt rendjén.

Hogy ismét boldogan zárjuk le a sztorit, elmondom, hogy március elején, volt egy hétvége(az én szokásos koncertes márciusom), amikor 2 különböző koncertre is elmentünk, és ez volt a mi hétvégénk. Ekkor voltunk 3 hónapja együtt és imádtuk egymást. Közben volt egy közös hetünk is ahol felidéztük, mi volt az első találkozásunk utáni héten. Imádtam, ahogy rám nézett, ahogy megölelt, imádtam mindennel együtt, főleg azt a száz karátos mosolyát, ami csak az enyém volt.