Eddig derűs áprilisi nap volt, ahogy nézem vihar közeleg. Budapesten vagyok, első éves egyetemistaként, párommal albérletben. Ez idáig teljesen jól hangzik, azonban közelről nézve itt is látod a vihart... Kezdjük az elején, ez a kedvenc részem, a legszebb sztori az életemből.

Ismered azt az érzést amikor jön valaki az életedbe és egyszerűen tudod, hogy vele akarsz lenni? Nos velem pont ez történt 2016 novemberében. Koncerten voltam, ott ismertem meg, a nagy hangzavarban alig tudtunk beszélni. Találtunk egy közös témát és vele maradtam végig. Mosolygott, jól éreztük magunkat. Hazakísért jól nevelt srác módjára, és elköszöntünk. De azért tudjátok egy lány észreveszi ha érdeklődnek utána.. Ezután elkezdtünk írogatni egymásnak, 2 napra rá pedig írtam, hogy "Semmi kedvem hazamenni". Sikerem volt, elhívott kávézni. Imádtam kávézni, és ez volt a legjobb dolog, amit válaszolhatott rá. Szóval elmentünk egy aranyos helyre, leültünk, elkezdtünk beszélni.. Oké ha az ember kávézik 1.. másfél óra maximum, de akkor már 2-őt megittál. Nekünk sikerült 3 órán keresztül ott ülni, és beszélgetni. Állítom, hogy 1 percnyi kinos csend sem volt a dologban, és csak azért mentünk haza mert anyu hívott h ideje lenne, mert suli meg nem szóltam, hogy elmegyek. Ott már éreztem a bizalmat. Világ életemben egy nehezen ismerkedős lány voltam, aki elég bizalmatlan az emberekkel, illetve ilyennek kellett lennem. De vele azt éreztem, hogy következmény nélkül elmondhatok bármit, persze nem fulladt lelkizésbe a dolog, de ő is sokat mesélt őszíntén magáról meg én is magamról. Aztán hazakísért jól nevelt srác módjára. Megölelt elment.

A következő napokat suli után vele töltöttem. Mentünk mindenfele a városban, sétáltunk, fára másztunk bármi ami eszünkbe jutott. Pénteken talán haverokkal voltam, vagy már nem is emlékszem, csak arra, hogy végül ott kötött ki mellettem. Akkor már nagyon egymásra voltunk hangolódva, és megint elkísért. Megölelt, megcsókolt. Mostanában hol látni olyat, hogy egy srác nem akar rögtön rámászni egy csajra, akár az első találkozáson akár az első randin, szóval igen meglepő volt 1 hetet várni rá. Meglepő és cuki. Aztán csak történtek a dolgok.. Tudni kell, hogy akkor nekem volt valakim úgymond(egy srác akit évek óta ismertem, jóban voltunk, aztán azt hittük szeretjük egymást, de még csak nem is ott élt ahol én,) és rájöttem, hogy neki fontosabb saját maga mint bármi. Na igen, és nekem későn esett le, hogy elkéne engedni a dolgot hamár úgy sem teszünk meg mindent érte. Meg ugye ott volt ő, aki úgy mosolygott rám(azzal a 100 karátos vigyorával, mert nagyon szépek a fogai), mint ha én lennék legjobb dolog ami vele történhetett. Így is éreztem magam vele. Soha életemben nem mosolyogtam annyit, mint akkor. Egy közös haverunk segített a dolgokon, pl.: meghívta a szalagavatónkra, ami belépőjegyes volt, csak azért, hogy ott legyen nekem. És persze ott volt. De nem táncolt velem és azóta is azzal piszkálom. Persze azért reggelente kavéval várt a házunk előtt pedig útba sem esett neki és suli után találkoztunk. Napközben meg beszélgettünk, meg képeket küldtünk egymásnak.. minden nap.. A sok közös élmény és a hetek alatt egymásba szerettünk, ha szabad ilyen kifejezéssel élnem. Aztán megbeszéltem az akkori 'barátommal' miután nem beszéltünk meg nem kerestük egymást, hogy semmi értelme ennek és ezt mindketten tudjuk. Done. 3 napra rá a barátnőim megkérdezték mi van velem és az ,,új hódolómmal", együtt vagyunk vagy mi ez. Ránéztem, és kérdeztem hogy na most én mi vagyok neked, ő pedig lazán közölte: a csajom vagy! Hát romantikus mondhatom, de imádtam. Ez majdnem 1 hónapra a megismerkedésünk után történt.