Ismét egyedül ülök a szobámban. A kavargó gondolataim nem hagynak nekem nyugtot. Valamit muszáj csinálnom, nem akarok így lenni. Inkább ismét visszatekintek a múltba. A következő morzsa az életemből. 

A márciusnál tartottunk. Boldogan teltek a napjaink, ahogy eddig. Minden nap találkoztam vele, hétvégente együtt aludtunk, sok mindent csináltunk együtt, és ez így volt tökéletes. Egyre inkább tervezgettük a jövőnket, hosszútávra, és imádtam belegondolni abba, hogy együtt leszünk. Ő pedig engem imádott.Egyik nap, a szokásosnál is izgatottabban hívtam fel. Sikerült elintézni,hogy el tudjon jönni velem Görögországba. A nyaralást az egyik tanár egy utazóirodával szervezte a végzősöknek, és lehetett hozni magaddal bárkit, de a jelentkezés már előző év októberében elkezdődött, akkor még ugye nem ismertük egymást. Hónapok óta ezt a lehetőséget vártuk, naná hogy mind a ketten majd kibújtunk a bőrünkből. Ez zökkenőmentesen haladt tovább ahogy kell. Mi pedig éltük az életünket a saját kis világunkban. Tanultunk együtt, kávéztunk, készültünk az érettségire.

A következő hónapfordulónkon is kaptam a rózsámat amit annyira imádok, egy szivecske alakú reggelit, valamint egy egyedileg díszített kávés bögrét, ami a kedvencem most is. Aztán nemsokára húsvét lett ahol sikerült úgy beosztani az időnket, ahogy mindkettőnk családjának jó volt.. Kivéve  azt, hogy anyuéktól elkéstünk, mert haver 18. szülinapját tartottuk, és persze nekem nem szóltak, hogy haza kéne jönnöm időre. Nehezedtek a dolgok. Az érettségi közeledtével nagyobb nyomás nehezedett ránk, én pedig nagyon stresszeltem. De ő ott volt mellettem. Támogatott, amikor kiborultam összeszedett, hogy tudjak készülni. Én pedig piszkáltam őt, hogy tanuljon. Lassan eljött a ballagásom, akkor kaptam tőle az első macit, amit vittem érettségizni is, és most is itt van az ágyamon. Nagyon jól alakult mindkettőnké, miután sikeresen megbeszéltük, hogy ő "nehogy már az exével ballagjon" - ami engem kifejezetten megnyugtatott. Határozottan féltékeny típusú ember vagyok, ami bár nem egy jó tulajdonság, együtt kell vele élni. Szeretem ami az enyém, és ne is gondoljon rá senki, hogy nem így van.

Az érettségi héten, megegyeztünk, hogy együtt alszunk, hogy minél kevesebbre csökkentsük a stresszt. Sikerült túlélni. Persze a matek után egy csokor rózsával várt, mert hónapfordulónk volt. Nagyon édes volt tőle. Valahogy ezután a hét után megmaradt az a szokásunk, hogy együtt aludtunk.Nem szóltunk egymásnak róla, nem is gondoltuk, hogy baj lehet, csak kicsit fárasztó volt. Ebben az időben sokat bántották szegényemet, mert több felé kellett mennie, és aztán a családja a vége felé nehezen birkózott meg vele, hogy ő segíteni akar nekem, hogy minél jobbak legyenek a szóbeli érettségijeim, aztán pedig neki is sokat kellett tanulnia. Úgy érezte szét szakad. Folyamatosan engem védett a családja előtt, és ez annyira jól esett. Belé estem, mégjobban. Ő pedig kitartott mellettem, ahogy én is mellette voltam amikor nehéz volt. Tudtuk, hogy ez egy nagyon komoly dolog köztünk, és nem bántuk. Ott voltunk egymásnak és ez volt minden ami kellett.

A szóbelikkel előbb végeztem, mint ő ezért egy héten keresztül ott csesztettem, hogy tanuljon, és addig kérdezgettem tőle az anyagot amíg csak tudtam. Kicsit beleőrültem a kapcsolatunkba. Figyelem és önbizalomhiányos vagyok, egyszerűen kellett, hogy ott legyen, mindig, és folyton, és ez akkor teljesen normálisnak tűnt, annyira szerelmes voltam, hogy elvakított. Ő pedig csak szeretett, és imádott és ott volt, és mindent megadott nekem, és soha nem vetette a szememre. Szóval elment szóbelizni, kicsit félt. Én pedig vártam rá utána. Csak álltam és néztem az iskola ajtaját, hogy mikor jön már ő. És akkor kijött. Akkora mosoly volt az arcán, hogy olyat előtte még nem láttam. Kérdeztem, mi történt. Ő pedig elmondta, hogy mindkét szóbelije 100%-osra sikerült. Abból a mosolyból tudtam, hogy megérte. Hogy bármi volt, van, vagy lesz, megéri tovább küzdeni és mellette lenni. A bizonyítványosztáson elintézte, hogy bemehessek a terembe.  Az egész osztálya, és az érettségi bizottság előtt megdicsérték mind a két tárgyból, ahogy senki mást az osztályban. Annyira boldog volt. Akárhova mentünk, minden családtag, és ismerős megdicsérte, és megjegyezték hogy azért nélkülem ez nem sikerült volna neki, Biztos van igazság abban, amiket mondtak. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt én voltam rá a legbüszkébb, tudtam, hogy akármennyit csesztethetem, ha ő nem tanulja meg, és nem csinálja, akkor nem lett volna ilyen. A legjobbat sikerült összehoznunk. Tudtam, hogy egész életemben, rá akarok ilyen büszke lenni, hogy az ő százkarátos mosolyát akarom minden nap magam előtt látni, hogy együtt minden sikerülhet nekünk.. Boldog voltam, végtelenül...

Azért megjegyezném, hogy a támogatásával, én is elég erős érettségit raktam össze, és jobban sikerült, mint vártam összességében, pedig hatalmas elvárásaim voltak. Bíztam benne, hogy elég lesz ennyi pont az 1. helyen megjelölt szakomra. Mindketten elhittük, hogy ősztől együtt megyünk Budapestre, hogy egyetemisták legyünk. Bizakodóan álltunk a nyár elé, tele tervekkel és álmokkal, és alig vártuk az új városunkat, és feltétel nélkül szerettük egymást.