Valahogy mindig akkor sikerül leülnöm írni amikor nagyon mélyponton vagyok. Ez most sincs másképp. Sőt ilyen még nem volt. ---Spoiler alert---, szakítottunk, körülbelül másfél hónapja, szerencsére jóban maradtunk, de nagyon nehéz volt kimondani. Kicsit elvesztettem önmagam. Ezen kívül az életem egy nagyon fontos részét is. Nincs többé "mi" nem lesz több közös emlékünk, csak olyan ami az övé és az enyém is. Nem jön haza a közös otthonunkba, és én sem tudok itt maradni. Az emlékeim viszont megmaradnak, és folytatom az én kis tündérmesémet itt tovább, hogy körbeérjen.

Térjünk vissza oda ahol legutóbb befejeztem. Mindketten leérettségiztünk. Addigra már kezdtünk annyi időt eltölteni egymással, hogy ez nem feltétlenül volt jó, de egyikünket sem zavarta kifejezetten, és nem is beszéltünk róla, hiszen végtelenül szerettük egymást. Rögtön az érettségi után jött az életünkbe az egyik legszebb élményünk, az a bizonyos görögországi utazás. Kétszer 22 óra buszozás között 7 éjszakát töltöttünk Nei Pori-ban, ami Paralián található. Nem vittünk olyan sok pénzt, de így is több programban tudtunk részt venni. Voltunk Skiathoson ahol jobbnak láttuk otthagyni az idegenvezetést, és ketten jártuk be az egész szigetet, előtte és utána is hajózhattunk, ahol a többiek láttak delfineket, mi meg nagyon közelről fotóztunk sirályokat. Persze volt amiről lemaradtunk, mert nem akartam a nagy tömegbe lemenni.. megbántam, mert miattam ő sem ment le, de nem hibáztatott. A Meterorákat is meglátogattunk, ami egyszerűen gyönyörű volt, a képek nem adják vissza azt amit ott láttunk.Egyik nap pedig önkéntesen áttaxiztunk a Platamonas-i várba ott eltöltöttünk pár órát majd hazafelé pedig sétáltunk, le a hegyen aztán végig a parton és a strandokon. Annyira jól éreztem magam, olyan szép volt az a hely, persze nem akartam hazajönni. Ettünk igazi görög gyrost is, azóta gyakran mondtam, hogy menjünk vissza gyrosozni, persze a hely is hiányzik. A hónapfordulónkon, étteremben vacsoráztunk ami nagyon romantikus volt egészen addig amíg drága szerelmem elő nem jött valami értelmetlen gyerekes poénnal, ami engem annyira kizökkentet,hogy sikerült elcseszni a fél esténket. Elég gyakran kaptunk össze, nekem annyira nem volt kedvem közösségi programokban részt venni, csak vele akartam lenni és senki mással, ő pedig érhető módon nem akart kimaradni a dolgokból, de mivel nagyon fontos voltam neki inkább velem maradt. Egyszer valami hülyeség miatt majdnem szakítottunk, Rá kellett volna jönnöm hogy hagyni kell neki egy kis teret és magamnak is. De imádtuk egymást nem gondoltam volna, hogy baj lehet. Ez az egész utazás egy csodálatos élményként maradt meg számunkra, minden apró hülyeséggel együtt. Nem voltunk tökéletesek, de ez nem számított. Szerelmes voltam belé, végtelenül és teljesen, ahogy mosolygott rám az mindent megért számomra.

A nyár további részét szintén együtt töltöttük. Lassanként belebolondultam a szerelmébe, és nem akartam, hogy ezt bárki elvegye tőlem. Akkor még nem tudtam, hogy más oka is van annak, hogy így élem ezt meg, azt hittem csak a szeretethiány teszi. Az apróbb füllentések miatt egyre jobban ragaszkodtam hozzá, hogy velem legyen mindig. Nem akartam, hogy hazudjon és hogy elmenjen. Kifordultam magamból. Amikor a körülötte lévő emberek elkezdték mondogatni, hogy túl messzire megyek, ő akármennyire próbált mellettem lenni, nem értették meg, emiatt mindenben fenyegetést láttam. Egy hatalmas kérésem volt felé, mégpedig, hogy ne hagyjon magamra, mert nem bírom nélküle. Ezért nem ment el gólyatáborba, ami miatt később nagyon sokat hibáztatott, pedig én végtelenül hálás voltam neki. Közben úgy alakult, hogy csak ketten fogunk össze kötözni Pesten, így kerestünk albérletet. Találtunk is egy kis takaros lakást, amit azonnal ki is vettünk, jó helyen van és jól felszerelt. Mindketten azt vártuk, hogy itt egy új életünk lesz. Megígértem neki, hogy idővel helyre jövök, és "normális" pár leszünk, de ehhez neki is segítenie kell. A költözés előtt még Kaposváron kiderült valami amiről egy fél évvel azelőtt a szemembe hazudott, és megint hatalmasat csalódtam. Persze ő ezt az egészet nem vette komolyan és csak sima hisztinek vette.. 

Feljöttünk Pestre, és fent is maradtunk utána, mert kezdődött az egyetem, a gólyahéten sem ment el mindenhova mert szerettem volna ha engem is elvisz magával helyekre, de ő nem, ezért inkább csak néhány helyre ment el, a többit kihagyta. Elkezdődött az egyetem. Minden nap igyekeztem rendben tartani a szobát, hogy szeressen hazajönni hozzám. És szeretett is, boldog volt én pedig nagyon örültem ennek. Beszélgettünk akkor is amikor suliban voltunk, egy ilyen nyár után ez is fura volt, hogy nem vagyunk együtt. Nagyon szerettük egymást. Sokfelé voltunk szabadidőnkben, és igyekeztünk élményeket szerezni, összességében még mindig nagyon boldogok voltunk, és még mindig nagy reményeket fűztünk a kapcsolatunkhoz, és az életünkhöz. Gyorsan belerázódtunk a közös háztartásba, sokat segített, az időnket is jól beosztottuk, tervezgettünk, suliba jártunk. Minden olyan jól működött közöttünk. Imádtam, mindent megtettem volna érte.

Most is imádom azt amilyenek voltunk. És amilyenek lehettünk volna, ha mindketten elég kitartóak vagyunk, de sajnos ez nem így alakult. Most keresem a helyem a világban,és azt hogy hova tartozom. De ő még mindig van nekem, csak kicsit más formában. Azt hiszem soha nem akarom elfelejteni ezt az időszakot, mert nagyon fontos volt számomra. Ennek ellenére nagyon igyekszem hogy rendben legyek, de néha egyszerűen nem megy. Néha nem tudom elfogadni. De közben élem az életem, ami egyébként így sem olyan szörnyű. A történetünket pedig folytatni fogom.